Sporttal emlékeznek meg Trianonról a vármegyés fiatalok. A Trianon Kihívás célja, hogy egy év alatt 1920 km-t tegyenek meg a résztvevők.
A trianoni évforduló kapcsán nem mindennapi módját választotta az emlékezésnek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A nagyszabású, budapesti Trianon-tüntetéseiről ismert szervezet az emlékévet egy közösségi médiában terjedő kihívással kezdte. A kihívás résztvevői az év során 1920 km megtételét vállalják. Ezt megtehetik futva, túrázva, úszva, kerékpározva vagy evezve is. Akinek túl nagy falat lenne a táv, azok számára nyújt lehetőséget a kihívás csoportos teljesítése, így az 1920 km a csoport tagjai közt oszlik szét.
Mint a közösségi médiás kihívásoknál megszokott, a résztvevők itt is fényképekkel és bejegyzésekkel adnak hírt teljesítményükről, melyeket a #TrianonKihívás és a #TrianonChallenge hashtagekkel láthatják el.
1920-ban egy világháborúban kivéreztetett, meggyötört nemzet hazáját szabdalták szét. Csak rajtunk múlik, hogy a századik évforduló milyen magyar nemzetet talál a Kárpát-medencében. A kesergés, gyász és semmitmondó üres szólamok helyett fordítsuk javunkra nemzeti tragédiánkat! Használjuk ezt az évfordulót motivációként testünk acélosításához! – fogalmaznak közleményükben a vármegyések.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a közel húszéves tevékenységét javarészt a trianoni tragédia orvosolására fordította az egész Kárpát-medencében. Ezt a munkát 2020-ban is folytatják, az év folyamán más sport, kulturális és közéleti megmozdulásokkal is felhívják a figyelmet a száz évvel ezelőtt született és azóta is életben tartott igazságtalan békediktátumra.
A kihívás Facebook elérhetősége.
Attila a felvidéki Nyékvárkonyon vágott neki a kihívásnak. Most 72 kilométernél jár, így már csak 1848 van hátra. Szimbolikus évszám ez is. |