A száműzött Tormay Cécile ( 1875-1937)
Életműve
a mai napig nem került vissza a világirodalomba, a magyar irodalmi kánonba is
csak félig-meddig, noha irodalmi Nobel-díjra jelölték, és 1945-ig érettségi
tételként szerepelt. Írónőnk a század első felének irodalmát - 1918-tól
ráadásul Huxley és Orwell próféciáit is - messze megelőzve
olyan műveket alkotott, melyekkel méltán vívta ki Európa, majd az egész magyar
társadalom csodálatát.
Tormay Cécile valószínűleg
élen jár azon nagyságaink között, akiket a kommunisták felejtésre ítéltek. A
róla szóló vagy vele kapcsolatos számtalan kordokumentum „eltűnt”. A rehabilitáció
azonban új lendületet vett, és a mai nemzedék meg fogja ismerni világhírű
írónőnket, aki 1919-ben Balassagyarmaton és környékén bujkálva vetette papírra Bujdosó
könyve feljegyzéseit.
Tormay nem „csupán” ihletett művész volt: de
a magyarságot ért igazságtalanságok ellen halált megvető bátorsággal küzdött,
így hiteles élete igazi példaképpé emelik őt. Ahogyan élt, az tökéletes
összhangban állt azzal, amit alkotott. Hasonló mondható el írásainak tartalmi
és formai összhangjáról. Bár több nagysághoz hasonlítják, mint írót -
legtöbbjük örült volna, ha csak megközelíthette volna az ő színvonalát - Tormay
eredetisége megkérdőjelezhetetlen, sajátos látásmódja és alkotói módszere
unikum. Nem is igen próbálkoztak utánzásával, hiszen hasonlót alkotni nem
gazdaságos. Úgy dolgozott írásain, olyan keményen, ahogy a legnagyobb
szobrászok a márványon: addig faragta az anyagot, míg semmi fölösleges nem
maradt rajta, amíg a remekmű meg nem született. Ezért nem szabad futtában
olvasni: ízlelgetni kell sorait, ahogyan a jó bor zamatát. Erre Hankiss
János irodalomtörténész, a francia Becsületrend tulajdonosa kitűnő,
olvasmányos Tormay-monográfiájában hívja föl a figyelmünket: „Tormay Cécile nagyságát mindenki érzi, aki olvassa és mindenki érezte,
aki őt magát láthatta. De ez a nagyság nem vulkáni kirobbanás, vagy legalábbis
nemcsak az. Annyi benne a mélység és a művészet, hogy futó tekintet, félszemmel
olvasás nem foghatja át. (..) Emberi és írói nagyságát bizonyos értelemben föl
kell fedezni, jelentőségét a magyar történelem és a magyar irodalom
folyamatában meg kell világítani”.
De ki volt nekünk Tormay Cécile? Akik
támadják, mindössze erről nem beszélnek. Hankiss Jánoson kívül igen röviden,
mégis sokat elmond róla az az 1940-es filmhíradó, melynek filmkockáin Teleki
Pál miniszterelnök megnyitja a Tormay-megemlékezést a
Vigadóban.
.jpg)
Klebelsberg Kuno 1923-ban ragaszkodott ahhoz, hogy
Tormay Cécile szerkessze a Nyugattal
egyenrangú Napkelet című folyóiratot,
amelyben többek közt Áprily Lajos, Reményik Sándor, Sík Sándor,
Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Zilahy Lajos és Tamási Áron, nagyon gyakran az elszakított országrészek írói és tudósai publikáltak. Tormay munkásságáért megkapta a Corvin-koszorút és a Signum Laudist is, amivel csak hős
katonákat szoktak kitűntetni. Hogyan lehetett hős Tormay Cécile?
Úgy, hogy minden sikernél
jobban érdekelte őt a szenvedő ember és a Haza. Annyira, hogy még a számára
Istentől kapott talentumát is odaadta a kötelességért és a szeretetért… A háború alatt számára tényleg
elhallgattak a múzsák, sőt, a sikeres, gondtalan életet, és múzsáját is
odahagyta, hogy hazatérhessen, hogy itt vöröskeresztesként dolgozhasson.
1918-ban megalakította a Magyar Asszonyok
Nemzeti Szövetségét (MANSz) a haza, a család, a vallás védelmére. Nem ő
akarta, az asszonyok, „az eszme akarta”
így. Károlyi
Mihály ámokfutása idején, majd az infernói proletárdiktatúra napjaiban
a magyarságnak reménysugár volt a Tormay által irányított szervezkedés.
Innentől irigyei mellé fölsorakoztak politikai ellenfelei is. A MANSz ennek
ellenére a huszas-harmincas évek – ha nem minden idők - legnagyobb társadalmi
szervezetévé nőtte ki magát, hiszen egy millió (!) tagot és csaknem ötszáz
vidéki központot számlált. Ahogy tartották az emberekben a lelket a vörös terror
borzalmas hónapjaiban, ugyanúgy a trianoni tragédia után. Ahová Tormay ment, -
és élete lassan egy végeláthatatlan utazás lett, mert mindenki várta, -
megteltek a legnagyobb termek, és az emberek szeme könnyel. Szavaira összegyűltek
az asszonyok és az adományok, hol a Sopron környéki rongyos gárdának, hol a
szegény munkásasszonyok kelengyéire, hol a hadirokkantak vagy árváik számára. A
szegedi árvíz károsultjainak küldött cipókat Tormay Cécile rózsáinak nevezte el
a nép. A MANSz elindította a szövőszékeket, munkát adott a munkanélkülieknek.
Ez a hihetetlen erő és nemesség bizony lenyűgözte még azokat is, akik
Magyarországot kivégezték.
1935-ben francia javaslatra Tormayt
egyhangúlag választották meg a Népszövetség
Értelmi Együttműködési Bizottsága élére. Tormay ettől a pozíciótól – joggal – a
trianoni diktátum elleni harc óriási lehetőségét remélte. Súlyos szívbetegen,
orvosi tiltás ellenére utazott Genfbe, és lankadatlanul dolgozott, miközben
ugyanúgy teljesített a Napkelet és a MANSz élén. Álma, az évtizedek
kutatómunkáján nyugvó Ősi küldött
regénytrilógia első két regényével ugyan elkészült, kiadták azokat, ám
ellenségei minden követ megmozgattak lejáratására. A harmadik, befejező rész lassan készült
Mátraházán, ahol szanatóriumban kezelték. Pedig a tatárjáráskor játszódó
történetben a trianoni tragédiát dolgozta föl a megszokott alapossággal. „Magában álló,
sokszor ijesztően érdekes és sokszor megrendítő könyv ez az Ősi küldött. Tormay
Cecile mondataiban átalakul, párás és ködszínű lesz a masszívnak tudott magyar
mult. Régi magyarjai északias bánattal keresik, valahogy mindig fenyőerdők
mélyén, az ősi magyar hitet, az ősi magyar isteneket”- írja Szerb Antal. Csakhogy Tormay Cécile már két
évtizede szorította háttérbe az írást, mert mindig mást követelt tőle a
Haza… Most éppen annak jött el az ideje,
hogy befolyásos külföldi tekintélyeket állíthasson a magyar ügy mellé. A huszas
évek kiáltványai után, melyeket akkor a MANSz tíz ország asszonyaihoz intézett,
Tormay most politikusokkal került szemtől szembe. És ebben is kiemelkedő volt!
Rövid idő alatt megegyezést hozott létre a cseh és román delegátussal
tudományos témakörben. Diplomáciai sikerei kitűnő meggyőző erejének, debattőri
képességeinek, jó humorának és folyékony nyelvtudásának, de mindenekfelett mély
emberségének, no meg hihetetlen műveltségének és okosságának volt köszönhető. A
többszörös francia miniszterelnök, Herriot is fölnézett rá, és amikor
egy alkalommal vacsorát adott tiszteletére, Tormay lényegében – ahogy másokat
is - meggyőzte őt Trianon igazságtalanságáról. Ha belegondolunk, hogy erre egy
halálosan beteg asszonynak másfél év állt rendelkezésére…
Sokak véleménye, hogy Tormay Cécile
munkásságát (is) elsősorban művészi teljesítménye alapján kellene megítélnünk. Szerb
Antal tanulmányából szoktak legtöbbször idézni, aki mint vérbeli
európai művészről, s mint igaz emberről felső fokon írt Tormayról. A később
Kossuth-díjas Horváth János professzor, minden idők egyik legnagyobb
irodalomtörténésze a lövészárokból írt Tormay regényéről fölmagasztaló cikket.
Nem mellesleg 1923-tól vállalta Tormay főszerkesztősége mellett a helyettes
szerepét. Tormayt kétszer jelölték irodalmi Nobel-díjra 1936-ban és
1937-ben: ekkor már a legjobb öt közé került, és talán „csak” halála volt az
akadály… Nemzeti gyász volt az a nap. Aki tehette: a Horthy-házaspár, a
kormány, az egyházak és társadalmi szervezetek vezetői mind igyekeztek végső
búcsút venni az Iparművészeti Múzeum kupolája alatt fölravatalozott Nagyasszonytól.
Az emberek a hosszú utcákon könnyezve álltak sorfalat utolsó útján, végig a
Kerepesi temetőig.
 | |
| Huszár villa Balassagyarmaton |
 |
| Az emléktábla |
Nyugodtan állíthatjuk, hogy Tormay
Cécile, aki a fentiek mellett Kazinczyhoz fogható irodalmi
szervező és levelező, valamint fantasztikus szónok volt, kétséget kizáróan a
magyar irodalom legbátrabb asszonya. A magyar történelem legbátrabb asszonyai
között is előkelő a helye!
Tormay Cécile egykori népszerűsége a
külföldön publikált magyar írók közül csak a legnagyobbakhoz mérhető. Ma is hihetetlenül
modern, gyakran filmszerű, és aktuálisabb, mint valaha…Eljutottunk oda, hogy
műveit politikai hovatartozás nélkül ajánlják az olvasóknak a legnagyobb
könyvpalotákban is. Nem véletlenül. Prózája a költemény erejével hat – tömör, lírai,
mégis erőteljes, energikus, sodró. Méltán hódította meg Európát: a legnagyobb
francia és német kiadók írásai kizárólagos kiadásának jogáért versengtek! A
költőfejedelem, Gabriele D’Annunzio csodálta,
és segítette, ugyanúgy a
jobboldalisággal nem vádolható Anatole France is, aki óriási jövőt
jósolt neki. És igazuk volt. Ma a legnagyobb írók között a helye. De
mindenképpen a polcán s még inkább a lelkében kell őriznie mondatait és tetteit
mindenkinek, aki magyar…
Jobbágy Éva
