Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság /Balassagyarmat/

Rövid interjú azokkal akik a dal és a versek fegyverével küzdenek hazánk és a nemzet felemelkedésért, valamint hírét és üzenetét viszik a magyar irodalom legharcosabb és legbátrabb asszonyának szerte a Kárpát-medencében. 

Az utóbbi néhány év történelmi, irodalmi megemlékezéseibe friss színfoltot hozott egy zenészekből, énekesekből, versmondókból álló társaság, akik szívügyüknek tekintik a hazaszeretet tolmácsolását.
 A társaság három tagjával beszélgettünk: László Péter, Táborszki Richárd és Majer Zsolt nyilatkozott.

-IMP: A Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság két szempontból is újdonságot jelent szűkebb régiónk kulturális életében. Egyrészt a névválasztás, másrészt előadásaitok jellege és repertoárja miatt. Milyen körülmények között és milyen szándékkal hoztátok létre a társaságot?

- A Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság 2011. március 26-án alakult a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A társaság kiadványainak és előadásainak célja Tormay Cécile életének és műveinek bemutatása, népszerűsítése, a kultúra őrzése, ápolása klasszikus, kortárs és saját művek által. az idegenbe szakadt területeken a magyarságtudat erősítése, fiatal tehetségek felkarolása. A társaság László Péter ötlete nyomán jött létre, alapításakor 10 főből állt, ebből hatan mindmáig megmaradtak.

- Miért esett a választás Tormay Cécilre, aki  a mai napig a magyar irodalomtörténet egyik vitatott és támadások kereszttüzében álló alakja?
- Két író neve jött szóba: Szabó Lőrincé és az írónőé. Azért esett utóbbira a választásunk, mert ő mentalitásban közelebb áll hozzánk. Tudtuk, hogy ez miatt lesznek problémák vagy nehézségek, és meg kell harcolni a sikerért, de a döntésünk végleges volt. ...Hiszen Tormay Cécile sok mindenben volt "első" a magyar irodalomban. Ő az egyetlen magyar írónő, akit Nobel-díjra jelöltek, méghozzá kétszer is, 1936-ban és 1937-ben, de halála miatt nem kapta meg a kitüntetést. Ő volt a maga idejében a leghíresebb magyar írónő. Neki jelent meg Magyarországon először novelláskötete könyvalakban, Apród-szerelem címmel. A magyar írónők közül az ő műveit fordították le legtöbb nyelvre, pontosan 11-re (angol, német, olasz, francia, észt, holland, svéd, dán, norvég, finn, lengyel). Ő maga angolul, németül, olaszul és franciául beszélt. S végül, de a mi esetünkben talán a legfontosabb indok: Tormay Cécile ismertette meg Balassagyarmat nevét a világgal, Bujdosó Könyvének köszönhetően. Emlékezetét fellépéseinken kívül is igyekszünk ápolni:  1995-ben helyezték vissza az emléktáblát a házra, amelyben balassagyarmati tartózkodása idején lakott, amit 2011-ben mi koszorúztunk először.

- A társaság jellege és repertoárja is újszerű....

- Célunk az volt, hogy irodalmi társaság legyünk ugyan, de újítva. Azt szerettük volna, hogy ne csak zártkörű felolvasások legyenek, mint más társaságok esetében, hanem lépjünk ki a közönség elé és tudjunk ADNI az embereknek. Friss vérkeringést szerettünk volna vinni az elfásult erekbe, kidomborítva a hazafiságot. Megismertetni a kevésbé ismert szerzőket is, így Sajó Sándort, Szatmáry Istvánt és a többi magyar nemzeti konzervatív írót, akik nincsenek benne a köztudatban. Ez a nehezebb, de szebb út. Új út, melynek mezsgyéjén megőrizzük  a hagyományokat is.

 

A Hazatérés napja 1924. február 15

Nógrádban ahol Balassagyarmaton és az Ipoly mentén húzódó Nógrádi-Front több településén is fegyverrel álltak ellen az ezer éves állam szétszaggatásának, volt idő mikor fegyveres  harcok híján leleményességgel szereztek vissza területeket hazánknak.
Ennek ékes példája a Népszövetség 1923. április 23-ai döntése értelmében, 1924. február 15-én a Nógrád megyei Somoskő és Somoskőújfalu Csehszlovákiától való visszacsatolása Magyarországhoz.

Az 1920-as trianoni békediktátum a Karancs-Medves-vidéken, Salgótarjántól északra, Somoskő és Somoskőújfalutól délre húzta meg Magyarország új határát. Tehát a döntés értelmében Somoskő és Somoskőújfalu is Csehszlovákiához került, a környék számos, jelentős szén- és bazaltbányájával együtt.
Egy különleges, egészen egyedülálló eset folytán azonban e két falu sorsa ezután kivételesen szerencsés módon alakult.

Dr. Krepuska Géza

Történt ugyanis a következő évben, hogy a budapesti antant-bizottság egyik angol tagját, amikor (valami életveszélyes fül- vagy gége-problémával) megbetegedett, a legjobb pesti szakemberhez, Dr. Krepuska Gézához, a Rókus-kórház fül-orr-gégész professzorához ajánlották be. Krepuska Géza (1861−1949) pedig nemcsak hogy Nógrád vármegyében töltötte gyermekkorát, de történetesen éppen azon fővárosi befektetők közé tartozott, akiknek birtoka volt (egy kis bányával együtt) Somoskő-Somoskőújfalu környékén, ahol szerény, virágzó gazdaságot létesített, valamint ahol ásvány- és kőzetgyűjtői szenvedélyének is hódolhatott. Ezért Krepuskát érthető módon nagyon megviselte, mikor a tragikus trianoni döntés következtében még személyes sérelem is érte, hiszen ezáltal „külföldre” került kedves somoskőújfalui birtoka és kedves ismerősei is…

Visszatérve az antant-bizottság tagjára: a beteg eljutott Krepuskához, aki sikeresen meggyógyította az angol tisztet; közben pedig elpanaszolta neki is somoskőújfalui birtoka elvesztésének sajnálatos történetét, és rábeszélte páciensét, hogy jöjjön el vele a korábbi birtokra.

Az angol tiszt elfogadta a meghívást és egy antant-bizottsággal együtt Somoskőújfalura látogatott, ahol Krepuska, valamint a Rimamurányi Vasmű igazgatója (Lipthay B. Jenő) és egy jogi szakértő (dr. Auer Pál) kísérték őket körbe a faluban. Ők javasolták a bizottság tagjainak azt is, hogy próbáljanak meg bárkivel is szóba elegyedni az utcán szlovákul. Meg is próbálták, és bizony nem jártak sikerrel, mivel a lakosok közül senki nem tudott szlovákul. Az antant-bizottság tagjai ekkor döbbentek rá, hogy az elcsatolt település, melyen járnak, egy színtiszta magyar falu!

A látottak, no meg a korábbi kezelésért érzett hála, meggyőzték az antant tisztet és társait, hogy az előbb említett személyek bevonásával tárgyalásokat kezdeményezzenek az elcsatolt Somoskő és Somoskőújfalu helyzetének felülvizsgálatára.

Amilyen felelőtlenül, indokolatlan és meggondolatlan hirtelenséggel csatolták el hazánk nagy részét…nos, azzal szemben e pici területdarabka kérdésének tisztázása viszont annál tovább tartott. A szakértői vizsgálatok, tárgyalások és jogi procedúrák évekig elhúzódtak, de ami a lényeg: 1923-ban megszületett a sokak által elképzelhetetlennek gondolt döntés, miszerint Somoskőt és Somoskőújfalut, valamint a környékbéli bányákat, 1924. február 15-i hatállyal, visszacsatolják Magyarországhoz.

Somoskő és Somoskőújfalu települése bár visszakerült Magyarországhoz, a somoskői vár viszont Csehszlovákia birtokában maradt. Így állt elő az a hosszú évtizedekig tartó abszurd helyzet, hogy ha valaki Somoskőről föl akart menni a falu szélső házától alig ötven méterre lévő várba, annak a legközelebbi határátkelőn át, hatalmas és nehézkes kerülőt kellett tennie ehhez. Azt viszont sikerült még elérniük Krepuskáéknak, hogy a többi, korábban magyar tulajdonú, „csehszlovák oldalon” ragadt bazaltbányákba továbbra is átjárhassanak a magyar bányászok és vámmentesen szállíthassák Magyarországra a kitermelt követ – mindezt azzal az ügyes állítással tudták elérni, miszerint Budapest kövezésére kizárólag a határ túloldalán maradt bányák bazaltköve alkalmas…

Február 15-én megtörtént Somoskőújfalu, Somoskő és a Medves-fennsík egy részének ünnepélyes átadása. A történelem fintora, hogy a hivatalos átadási jegyzőkönyvet a napnak éppen abban a szakában (délután fél ötkor) írták alá, mint 1920. június 4-én a trianoni békediktátumot…Persze a Trianonban az újonnan létrejött csehszlovák államnak jutatott 61 631 km2-nyi magyar területhez képest, ez a kb. 15 km2, amit e két községgel visszaadtak Magyarországnak, igazán csekélységnek tűnik. Ám e falvak esete mégis szívet melengető, és a leleményesség, amellyel sikerült visszatérniük, megtanít minket az ilyen piciny elégtételek s örömök megbecsülésére, és arra, hogy sose veszítsük el a jövőbe vetett hitünket, amivel akár hihetetlennek tűnő célokat is elérhetünk…

1999-ben a Somosi Kultúráért Egyesület és a Somoskői Váralja Egyesület közösen elhatározta, hogy 1924. február 15-ét a „hazatérés napjává” nyilvánítja, és ezt a napot minden évben közösen megünnepelik Somoskőújfalu központjában a Hazatérés-emlékmű parkjában.