Eszenyi László
visszaemlékezése a csehkiverésről a Trianoni nemzedék című könyvéből.
Az 1918-as esztendő nemcsak az én felelőtlen gyermekkoromra
tett pontot az iskolakezdéssel, hanem meghozta az Osztrák – Magyar Monarchia
kimúlását is, talán éppen abban a történelmi pillanatban, amikor országunk
végre méltóbb helyet szerezhetett volna magának ebben a közösségben. A
történelmi események városunk életében is hamarosan érezhetővé váltak.
A cseh csapatok január
első napjaiban már bevonultak a tőlünk macskaugrásra lévő Losoncra és
Ipolyságra. Világos volt, hogy ezt a két várost összekötő vasútvonal mentén
fekvő Balassagyarmat sem kerülheti el sorsát. A városban csak a decemberben
nagy sebtiben felállított munkásőrség és a harcterekről hazatért néhány katona
képviselte a fegyvere erőt. Mikor a maroknyi katonaság Magyarnándorra
visszavonult, a város vezetősége elvesztette az ellenállás gondolatát.
Január 15-én hajnalban Lauka Gusztáv főhadnagy
parancsnoksága alatt 45 cseh katona érkezett vasúton Balassagyarmatra, akiket a
város elöljárói szégyenszemre fogadtak a pályaudvaron. A cseh légionáriusok
puskalövés nélkül foglalták el a laktanyát. Az ellenállást meg sem kísérlő,
nagyrészt öregekből toborzott munkásőrséget és a nemzetőrséget lefegyverezték. Csak
néhány rendőr, fogházőr és pénzügyőr maradt a helyén és tarthatta meg a
fegyverét. A csehek létszáma az Ipolyon túlról érkező erősítésekkel hamarosan
száz fölé emelkedett.