VIII. Legbátrabb Város Emléktúra


Az Úr 2018. évében is megemlékezünk a hős balassagyarmati és nógrádi harcosokról, akik életüket adták hazájukért és szülőföldjükért. 
Vérük ontásával Balassagyarmatnak a "Civitas Fortissima", azaz a "Legbátrabb Város" címet vívták ki, és annak lehetőségét, hogy Palócország napjainkban is hazánk része lehet.

A menetrend: Balassagyarmat vasútállomásán lesz gyülekező 8:30-kor, itt hajtunk fejet a vasútállomás menti harcokban hősi halált halt balassagyarmati vasutasok tiszteletére állított emléktábla árnyékában. Ezt követően különbuszokkal jutunk ki a túra indulópontjára a magyarnándori vasútállomásra. A magyarnándori gyülekező időpontja 9:15. 
9:30 magasságában koszorúzzuk meg a magyarnándori vasútállomáson azt az emléktáblát, amely a Balassagyarmatot felszabadító honvédeink bevonulásának állít emléket.
Erre nagy szeretettel várjuk azon magyarnándori lakosokat is, akik a túrán nem tudnak részt venni, de meg akarnak emlékezni a település ezen dicső pillanatáról.  


Idén is lehetőség lesz Budapestről is eljutni a rendezvényre, szervezett különbusszal.
Balassagyarmatról a túra résztvevői különbusszal tudnak kijutni Magyarnándorba.

A Budapestről induló buszra lehet jelentkezni az alábbi e-mail címen:
busz@hvim.hu

A busz költsége az oda-vissza útra 2.000 Ft.
Balassagyarmatról Magyarnándorig 500 Ft útiköltséggel számoljanak a megjelenők.
Rendezése a felszálláskor esedékes.

Ha a túrán nem tudsz részt venni de megemlékeznél őseinkről akkor csatlakozz hozzánk Balassagyarmaton
az I. Világháborús katonai temetőnél!
A várható érkezés: 15:00-15:30






A januári VIII. Legbátrabb Város Emléktúra idén is a Kárpát-medence több pontját bejáró "Hadak útján" túrasorozat első állomása.