Honszerelem Balassagyarmaton


A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom balassagyarmati tagszervezete idén először Palócország fővárosában is megszervezte a Honszerelem Vers- és Prózaíró Pályázatot. A HVIM szervezésében a pályázat 4 éve indult útjára érintve az elszakított területeket is. Idén Balassagyarmaton is meg lett hirdetve általános- és középiskolás tanulók részére.
Műveket vártunk minden témában, legyen szó bármiről, ami a fiatalságnak eszébe jut a Honszerelem kifejezés hallatán. Érkeztek írások a hazaszeretettel, az Ipoly folyóval, Szondy György várkapitánnyal és a csehkiverés hőseivel kapcsolatban is. Helyezések nem voltak, mindenki nyert, aki elküldte művét. Idén három beküldő volt, reméljük az értékes könyvjutalom kiosztása jövőre többeket fog motiválni. Az ünnepélyes díjátadón a balassagyarmati Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság tolmácsolásában hallhattunk részleteket a beérkezett versekből.
A díjakat Z.Kárpát Dániel országgyűlési képviselő a Jobbik frakcióvezető helyettese adta át. A balassagyarmati HVIM természetesen jövőre is megrendezi a pályázatot ösztönözve ezzel a helyi fiatalokat, hogy költői vénájuk segítségével fejezzék ki hazaszeretetüket. Ezúton is gratulálunk a pályázóknak a rendkívül igényes írásokhoz!

Név szerint:

Radványi Bíborka, Balassi Bálint Gimnázium

Petrovics Roxána, Balassi Bálint Gimnázium

Rácz Sára, Balassi Bálint Gimnázium









RÁCZ SÁRA:


Képzelt levél Czakó Balázs kedvesétől
(1919. március hava)


Drága Juliskám! Hogyan élsz, miként vagy?
Friss menyecskeként hogy telik a nap?
Gondolsz-e még néha-néha ránk?
Hallottad-e, a Jóisten mily csapást mért miránk?


Már böjti szelek járnak a fagyos föld fölött,
szívünkbe újból nyugalom költözött,
nem háborgat többé idegen hatalom,
szabadon szárnyalhat szomorú dalom.


Ne kérdezd, mi miatt, ki miatt szomorú!
Balázs sírja felett árva koszorú
meséli halálát egy hős katonának,
aki vérét adta a magyar hazának…


Pedig szabadságlevele már zsebében vala,
azzal indult volna Kecskemétre haza.
Cseh pisztoly golyója járta át a testét,
de magyar földön adta ki utolsó csepp vérét.


Meg is maradt az a föld örökre magyarnak,
nem bánthatják többé idegen hatalmak.
De az a cseh golyó az álmom is ellőtte,
ki lesz az én férjem, ha megfosztott őtőle.


Fohászkodj hát értem, édes húgocskám,
hogy a Jóisten meghallja vigasztalan imám!
Én is gondolok rád, válaszodat várom!
Légy boldog asszony, a Jóisten áldjon!

további pályaművek alább olvashatóak...