2014 februárjának első napján
újra összegyűltek a Cserhát szívében azok akik nem engedik elfeledni a
balassagyarmati és a nógrádi ősök hősiességének emlékét. Borús de mégis
hangulatos, időnként napos időben indultunk utunkra immár negyedik alkalommal.
Az eddig megszokottakhoz hasonlóan ismét a magyarnándori vasútállomás volt
túránk kiindulópontja ahonnan annak idején a város felszabadítására vállalkozó
honvédek is útra indultak.
Örömteli volt látni az évről évre
növekvő érdeklődést aminek köszönhetően idén volt a legmagasabb a részvétel.
Közel 160 fő vett részt az emléktúrán és idén már beérni látszottak
erőfeszítéseink melynek egyik legfontosabb eleme, hogy az ifjúsághoz
eljuttassuk a „Csehkiverés” példamutató üzenetét. Minden eddiginél több iskolás
túrázott velünk, közöttük egy iskolai osztály is. Álljon eme pedagógus példája
mindenki előtt, milyen egy igazi történelemóra.
Idén újabb szintfoltja volt a
rendezvénynek, hogy kezd kialakulni a „Csehkiverés” illetve az emléktúra köré
szerveződő hagyományőrző csoport, melynek egyre színvonalasabb a megjelenése.
Többek között nekik volt köszönhető az a kis meglepetés hadijáték bemutató is
ahol egy az erdőből kimenekülő cseh kémet fogtak el a túrázok szeme láttára és
adták át a túrázóknak. Ezek után volt a túra egyik pihenőpontja ahol, vendégül
lett látva minden résztvevő egy pohár forró teára valamint pogácsára és
kalácsra. A tavalyi túrához hasonlóan újra megtekinthető volt számos korabeli
relikvia és fegyver.
Az eddigi évekhez hasonlóan a
vasútállomáson a Huszár-villánál ahol Tormay Cécile emléktáblája található
valamint a városházánál is megemlékeztünk.
Valamint megtettük amit már rég
követel a hősök emléke: fejet hajtottunk az egykori laktanya helyén álló
épületnél ahol a legnagyobb harcok folytak 1919-ben. Az elmúlt 25 évben nem
volt rá példa, hogy itt is megemlékezhessen az utókor.
A méltó emlékezésben segítségünkre
volt és méltatta a csehkiverő hősöket valamint a túra résztvevőit Pulay László
a Civitas Fortissima Kör alelnöke, Gere József helytörténész valamint Zagyva
György Gyula a Hvim társelnöke és jómagam. A túrázók megtudhatták, hogy az
elkövetkező években a Civitas Fortissima múzeum méltóbb helyre a Huszár villába
fog költözni ha az égiek is az ügy mellé állnak. Valamint nagyobb hangsúlyt
kaptak a Balassagyarmat környéki falvak hősei is akik ugyanúgy fegyverbe
vonultak mint a Nyugat-magyarországi felkelés alkalmával a Rongyos gárdisták.
A túra résztvevői a nyugati
határtól egészen Borsod-vármegyéig viszik majd a gyarmatiak hősiességének hírét
hiszen idén is az ország minden szegletéből érkeztek részvevők akiknek fontos
volt tisztelegni Balassagyarmat és a Nógrádi-front harcosainak emléke előtt.
Elfogadta az Országgyűlés a hűség falvairól szóló törvényjavaslatot 2014. december 16. 13:56-kor.
Elfogadta 177 igen, 3 nem és 3 tartózkodó szavazattal az Országgyűlés
kedden a Hűség falvairól szóló fideszes törvényjavaslatot.
A
törvénnyel az Országgyűlés fejet hajt a nyugat-magyarországi területek
elszakítása ellen 1921-ben kibontakozó fegyveres küzdelem résztvevői és
az 1922. évi népszövetségi döntést kikényszerítő falvak lakosainak bátor
magatartása előtt, amellyel kivívták településeik Magyarországhoz
tartozását.
Az Országgyűlés Szentpéterfa, Ólmod, Narda,
Felsőcsatár, Horvátlövő, Vaskeresztes és Pornóapáti községeknek a
Leghűségesebb Falu ("Communitas Fidelissima") címet adományozza.
93 éve, ezen a napon népszavazást tartottak. 1921-ben Sopronban hitet tettek a magyar nemzet mellett.
Isten áldja a Rongyos Gárdát, amelynek küzdelme lehetővé tette ezt a
választást. Legyen példa előttünk az, hogy amiről nem mondunk le, az
mindig a miénk marad!
A népszavazás Sopronban
1921. december 8-án Felső-Sziléziából antant rendfenntartó
kontingens érkezett Sopronba, hogy a velencei szerződés értelmében
népszavazás döntsön a város és szűkebb környéke sorsáról.
November 23-i keltezéssel Népszavazási Szabályzat látott napvilágot. Ez
többek között leszögezte, hogy a népszavazás előbb Sopronban történik
meg, majd a következő nyolc falu voksolhat hovatartozásáról: Fertőrákos,
Balf, Kópháza, Fertőboz, Nagycenk, Harka, Bánfalva, Ágfalva. A két
aktus részeredménye együttesen adja a szavazás végeredményét. A
szabályzat 4. pontja értelmében azok a férfiak és nők szavazhattak, akik
1921. január 1-jén betöltötték a huszadik életévüket, a népszavazási
területen születtek, ott községi illetőséggel bírtak, vagy 1919. január
elseje előtt a kérdéses területen állandó lakóhellyel rendelkeztek,
illetve akik 1921. január 1-je óta a kérdéses területen állandó
lakóhellyel bírtak. Az 5. pont a Népszavazási Központi Bizottság
felállítását adta hírül, a 6. a várost szavazókörzetekre osztotta fel, a
7. pedig a nyolc szavazási bizottság felállításáról tudósított. A 10.
pont kimondta, hogy a szavazás titkosan fog történni, míg a 12. pont az
osztrák és magyar propaganda tevékenység megtiltását rendelte el. Ez
utóbbit egyik fél sem tartotta be.
Október 20-a óta működött
Sopronban – osztrákbarát helyi lakosok közreműködésével – az Ödenburger
Heimat- dienst nevű propagandaszervezet. Röpcédulák, levelezőlapok
nyomtatványok tucatjaival próbálták befolyásolni a szavazásra jogosult
lakosságot. Az élénk osztrák agitáció a magyar felet is cselekvésre
ösztönözte. Magyar, német, horvát sőt hienc nyelvjárásban írt röplapok
feleseltek egymással. A selmeci főiskolások ellenőrző őrjáratokat
tartottak. Az osztrák és magyar propagandisták között napirenden voltak
az éles szóváltások, sőt a verekedések is.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
balassagyarmati tagszervezetének és a Jobbik IT balassagyarmati tagszervezetének közös szervezésében a helyi Tormay Cécile
Irodalmi és Történelmi Társaság igényes műsorával tisztelegtek a
balassagyarmati hazafiak az I. világháború hősei előtt.
A megemlékezés a Hősök terén vette
kezdetét ahol Gere József beszélt a balassagyarmati
bakákról és ennek kapcsán a 16-os honvéd szobor múltjáról és jövőjéről. A Tormay Társaság előadásában hangzottak el katonadalok és
vérpezsdítő hazafias versek, valamint múltidéző visszaemlékezések. A koszorúzás és a mécsesgyújtás után a megemlékezők csapata a Vitézi Rend
kiséretében, I. Világháborús katonai hagyományőrzők vezetésével átvonultak a balassagyarmati katona
temetőbe, ahol szintén hazafias versek elhangzása után elhelyezték a
megemlékezés koszorúit és mécseseket gyújtottak az I. világháborúban
életüket áldozó balassagyarmati honvédek tiszteletére. Zárásként Gere József helytörténész a katonatemető kalandos múltjába vezette vissza a résztvevőket.
A háború lezárásának közeledtével az egész Kárpát-medencében baljós,
gyilkos szelek lengedeztek. 1000 esztendő vitézségét taposta sárba a
proletárok vérgőzös bosszúja, mely a tradíciók legapróbb jeleit is el
akarta tüntetni a magyar lelkekből. Ezen időkben 1919 januárjában Nógrád
vármegye székhelyén is eljött a szinte elmúlást jelentő pillanat,
amikor idegen csizmáktól retteghetett a magyar. Az egész Felvidéken
kisebb ellenállásokat leszámítva végigmenetelő cseh légiók sajátjukká
akarták tenni Balassagyarmatot is. Mellesleg nem ez lett volna a
végállomás, ahogy azt sok korabeli térkép és visszaemlékezés is
bizonyítja. A Hatvan, Gyöngyös, Miskolc vonalig akarták kitolni
határaikat a csehek.
Balassagyarmaton ezen vészjós időkben sikerült félrerakni a politikai
és társadalmi rétegek közti ellenfeszüléseket. Sikerült a haza
érdekében a vörös posztókat és kitűzőket eldobni és nemzeti színre
cserélni. A város már egy bő hét után jelét adta annak, hogy Palócország
Fővárosában nem fognak törött gerinccel aszisztálni az Ipoly völgy
sárba tiprásához. Legelőször a város vasutasai érezték az új ország
„jótékony” hatásait. Hozzáértő cseh alkalmazottak híján a nógrádi
vasutasokat kényszerítették szolgálatba, néha botozás és fenyítések árán
is. Emellett a közigazgatás sem akart fejet hajtani az idegen járomba. A
vármegyeházán postások, vámosok, tanárok, orvosok, vasutasok és
közalkalmazottak százai fogadták meg, hogy nem tesznek esküt a cseh
impériumnak. Talán ez a hazafias, feltüzelt gyűlés volt az egyik
legfontosabb kiváltója az igazi magyaros ellenállásnak.
A város polgársága és vasutasai is tucatjával, százával rejtették el
korábban az eldobált fegyvereket. Ennek tudatában léptek kapcsolatba a
városból Magyarnándorba visszavonult katonasággal. Kérve őket a
beavatkozásra melyet, kormány szinten tiltottak. Viszont vezetőjük Vizy
Zsigmond és a legénység is feltüzelve szándékozott odaütni a cseheknek.
Vizy vezetésével szinte az egész Ipoly-völgy mozgósítva lett Rétságtól
Litkéig.
Vizy Zsigmond
Az első puskalövések 1919.január 29-e hajnalán dördültek el.
Vasutasok és a katonák több csoportra osztva támadták meg a cseh
őrségeket a laktanyát és a vasútállomást.
A 16-os és 38-as honvédek hajnali rajtaütése nagy riadalmat okozott a
cseh légionáriusok körében. A katonák a csehek megadási jelének
megörülve rohantak a laktanya átvételére amikor váratlan és aljas
gépfegyvertűz fogadta őket. Ezután a lelkében megtört honvéd egységek
visszavonultak a városból.
Kisebb szerencsével már ekkor magyar kézre kerülhetett volna
Balassagyarmat. A nap további részében a postásoktól a vámosokig
bezárólag az egész polgárság, a város apraja nagyja megértette, hogy
helyt kell állni ha meg akarnak szabadulni az idegen igától. Polgárőr
csoportok járőröztek a város határában és utcáin. Nem hagyhatták hogy
akár egyetlen cseh katona is elhagyja a várost vagy oda belépjen. A
laktanyát folyamatosan tűz alatt tartották a gyarmatiak. A gimnázium
épületéből még a diákok is lőtték az országhódítókat. Ennek meglett az
eredménye mert a csehek elhitték, hogy a városban a magyar honvédség
uralkodik. A délután folyamán megérkezett az erősítés az Iglói
géppuskások személyében. Az ő rohamukra már szinte ellenállás nélkül
letette fegyverét a fogságba esett 78 cseh légionárius. Eközben az Ipoly
teljes bal partjáról (Dejtár, Drégelypalánk, Őrhalom, Szécsény, Ipolytarnóc, Litke, Rapp)kiverték a helyiek
és a honvédek a cseheket. Ipolytarnócon a veterán határvadász tisztek kisiskolásokkal együtt rontottak rá a csehekre. Dejtáron a polgárőrségen és a vasutasokon kívül közel száz falusi ragadott kaszát, hogy megvédje szülőföldjét.
Január 31-én már tömve volt Balassagyarmat
katonasággal, a 16-os és 38-as honvédek mellett a városban állomásoztak
székely bakák is, akiket ha ráeresztettek volna a csehekre talán ma
szabad lenne az egész Felvidék, mivel Losoncon a cseh katonaság már
fűtött vagonokban várta a visszavonulást.
1998-ban városi ünneppé nyilvánította a képviselő testület január 29-ét.
Majd 2005-ben törvényi szinten is megkapta Balassagyarmat a Legbátrabb
Város - Civitas Fortissima elnevezést.
A hazaszeretet igazi példájaként, pedig az egyik hős halott Czakó Balázs szavait idézzük fel halottaságyáról:
"Tessék tudatni szüleimmel, hogy őket nagyon szerettem, de az édes magyar hazámat még jobban szerettem."
Ha a Károlyi éra vörös bitangjaiba csak negyed annyi hazaszeretet
szorult volna mint akár egy-egy gyarmati vagy ludányhalászi kisdiákba akkor ma
Balassagyarmat helyett Brassó és Trencsény lenne Magyarország egyik
határvárosa.
Eszenyi László
visszaemlékezése a csehkiverésről a Trianoni nemzedék című könyvéből.
Az 1918-as esztendő nemcsak az én felelőtlen gyermekkoromra
tett pontot az iskolakezdéssel, hanem meghozta az Osztrák – Magyar Monarchia
kimúlását is, talán éppen abban a történelmi pillanatban, amikor országunk
végre méltóbb helyet szerezhetett volna magának ebben a közösségben. A
történelmi események városunk életében is hamarosan érezhetővé váltak.
A cseh csapatok január
első napjaiban már bevonultak a tőlünk macskaugrásra lévő Losoncra és
Ipolyságra. Világos volt, hogy ezt a két várost összekötő vasútvonal mentén
fekvő Balassagyarmat sem kerülheti el sorsát. A városban csak a decemberben
nagy sebtiben felállított munkásőrség és a harcterekről hazatért néhány katona
képviselte a fegyvere erőt. Mikor a maroknyi katonaság Magyarnándorra
visszavonult, a város vezetősége elvesztette az ellenállás gondolatát.
Január 15-én hajnalban Lauka Gusztáv főhadnagy
parancsnoksága alatt 45 cseh katona érkezett vasúton Balassagyarmatra, akiket a
város elöljárói szégyenszemre fogadtak a pályaudvaron. A cseh légionáriusok
puskalövés nélkül foglalták el a laktanyát. Az ellenállást meg sem kísérlő,
nagyrészt öregekből toborzott munkásőrséget és a nemzetőrséget lefegyverezték. Csak
néhány rendőr, fogházőr és pénzügyőr maradt a helyén és tarthatta meg a
fegyverét. A csehek létszáma az Ipolyon túlról érkező erősítésekkel hamarosan
száz fölé emelkedett.
Rajzolj te a Legbátrabban! "Hősök és tetteik Nógrád Vármegyében"
A rajzpályázatra beérkezett művek közül:
1.helyezést ért el: Seres Sába
2. helyezést ért el: Varga Vivien
1 díj: Nemzeti Gyerektáborban való részvétel
http://www.hvim.hu/hir/nemzeti-gyerektabor-2014-ben-is 2. díj: Egy különleges kirándulás a Parlamentben. Sétálj olyan helyeken a "Nemzet Templomában" ahol ritkán lehetséges. Betekintés a színfalak mögé.
Tormay
Cécile 1875. október 8-án született Budapesten, a Fürdő utcai bérház második
emeleti lakásán. Már 6 évesen kitűnően zongorázott, nyelveket tanult (angol,
német, francia, olasz, latin), festészettel, zenével, irodalommal foglalkozott,
külföldön utazgatott, művelte magát. Főként a francia, orosz írók hatottak rá.
A gazdag polgári családok gyermekeinek gondtalan életét élte. Szellemidézéseken
is részt vett, vonzotta őt a misztikum varázsa. Gyermekkora java részét Daruváron
nagynénjénél és Álgyesten nagyanyjánál töltötte. Lapot szerkesztett.
A
gyermeklány első irodalmi terméke egy színdarab volt, mely egy nemes úrfi és
egy parasztlány közötti szerelmet mesélte el. 1888-ban írta meg a Hildát, történelmi elbeszélését, mely a
gótok és hunok harcába vetítette bele egy szőke lány és barna fiatalember
szerelmi románcát. Verseket, meséket is írt, melyek sajnos végérvényesen
eltűntek a múlt ködében. Otthon magánúton 1 év alatt 2 évnyi iskolai anyagot
tanult meg. Már 14 évesen a felnőtt tanulók között állami tanítói képesítőt tett az
angolkisasszonyok tanintézetében. Született zseni volt, éleslátású, kitűnő
megfigyelő, előrelátó, korát minden téren megelőzte. 16 évesen (1891-ben) írta
a Diana c. történelmi regényét, mely
befejezetlen maradt, és a Szabadságharc utáni emigrációról szólt, szerelmi
szállal átszőve. 1892-től jelentek meg nyomtatásban a novellái
folyóiratokban.
Későbbi
évek (1893-1917):
1892 után Tormay
Cécile utazgatott. Járt Németország, Franciaország, Olaszország különböző
városaiban. 1900-ban jelent meg első novelláskötete, az Apródszerelem, melyet 1905-ben Az
apró bűnök követett. A zsengéken túl, felbukkantak értékes elbeszélések is.
1911-ben, első regényével, Emberek a
kövek között, meghódította a külföldet, majd a Monarchiát. 1914-ben jelent
meg A régi ház c. regénye, mellyel
1916-ban elnyerte az Akadémia Péczely-díját. Horváth János irodalomtörténész
írja e két regényéről, hogy: „Az ezeréves magyar élet egyik legfontosabb
történelmi tényét, a fajkeveredés és fajbeolvadás problémáját Tormay Cécile
helyezte legtisztább lélektani és költői megvilágításba irodalmunkban.
A fajok
találkozásának megvannak a maguk belső tragédiái, a fajvegyülés csak nehéz
lelki vívódások között mehet végbe: az írónő hősei mind az első, mind a második
regényében ezt a problémakört világítják meg más környezetben, más megoldással.
Nem tézises regény egyik sem, nem oktatás. Tendenciátlan életábrázolás mind a
kettő, de gondolkodóba is ejt”. „Az Emberek
a kövek között c. könyve, egy karsztvidéki horvát asszony és egy magyar
vasutas tragikus szerelmi történetét mutatja be.” „A régi ház lapjain egy pesti német család története épül ki,
háttérben a magyar főváros sorsának fordulataival”. Az Emberek a kövek között c. regényből film is készült 1942-ben,
Hegyek lánya címmel. A magyar írónők közül Tormay Cécile műveit fordították le
a legtöbb nyelvre, 11-re (német, angol, olasz, francia, dán, észt, svéd,
norvég, finn, holland, lengyel), amivel abszolút rekorder volt.
Másfél évvel az első
világháború kitörése után egyre sűrűbben érkeztek a magyar családokhoz a
hősi halálokról, eltűnésekről szóló hivatalos értesítések. Ez motiválta
báró Abele Ferenc vezérkari őrnagyot, aki 1915-ben indítványozta,
minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a
világháborúban elesett hősök neveit. Kezdeményezése két esztendővel
később emelkedett törvényerőre – „nemzetünk hősi halottainak
kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és
az utókor számára meg kell örökíteni”, mondta ki a VIII: törvény –,
1924-ben pedig egy újabb törvény a nemzeti ünnepek közé emelte a május
utolsó vasárnapját, a Hősök Emlékünnepét. Melyet a második világégést
követő kommunista hatalomátvétel után szimbolikus tartalma miatt
betiltottak, s csak a rendszerváltással került be újra a köztudatba.
Néhány példa a honlapunkhoz elküldött fényképekből:
Új kezdeményezést indít honlapunk!
Aki büszke városára vagy egyszerűen csak csak öregbíteni szeretné a Csehkiverés hőstettének hírnevét az új lehetőséggel élhet mostantól.
A 4. Legbátrabb Város emléktúrán meglepetésként egy-egy autós matricát osztottunk ki a megemlékezőknek amin a honlapunk címe olvasható. "Szűkebb" körben már akkor meghirdettük ezt az akciót. Most pedig mindenki számára elérhetővé tesszük.
A kezdeményezés részeként azon olvasóink körében akik kiragasztják ezt a matricát és e-mail-ben (legbatrabbvarostura@gmail.com) egy fényképet is elküldenek nekünk a matricáról 3 db ajándékot sorsolunk ki.
A beküldés határideje: 2014 március 31.
A szerencséseket e-mail-benértesítjük valamint a beküldött képeiket amennyiben hozzájárulnak közzé tesszük.
Rövid interjú azokkal akik a dal és a versek fegyverével küzdenek hazánk és a nemzet felemelkedésért, valamint hírét és üzenetét viszik a magyar irodalom legharcosabb és legbátrabb asszonyának szerte a Kárpát-medencében.
Az utóbbi néhány év történelmi, irodalmi
megemlékezéseibe friss színfoltot hozott egy zenészekből, énekesekből,
versmondókból álló társaság, akik szívügyüknek tekintik a hazaszeretet
tolmácsolását.
A
társaság három tagjával beszélgettünk: László Péter, Táborszki Richárd és Majer Zsolt nyilatkozott.
-IMP: A Tormay Cécile Irodalmi és
Történelmi Társaság két szempontból is újdonságot jelent szűkebb régiónk
kulturális életében. Egyrészt a névválasztás, másrészt előadásaitok
jellege és repertoárja miatt. Milyen körülmények között és milyen
szándékkal hoztátok létre a társaságot?
- A Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi
Társaság 2011. március 26-án alakult a balassagyarmati Mikszáth Kálmán
Művelődési Központban. A társaság kiadványainak és előadásainak célja
Tormay Cécile életének és műveinek bemutatása, népszerűsítése, a kultúra
őrzése, ápolása klasszikus, kortárs és saját művek által. az idegenbe
szakadt területeken a magyarságtudat erősítése, fiatal tehetségek
felkarolása. A társaság László Péter ötlete nyomán jött létre,
alapításakor 10 főből állt, ebből hatan mindmáig megmaradtak.
- Miért esett a választás Tormay Cécilre,
aki a mai napig a magyar irodalomtörténet egyik vitatott és támadások
kereszttüzében álló alakja?
- Két író neve jött szóba: Szabó Lőrincé és az írónőé. Azért esett
utóbbira a választásunk, mert ő mentalitásban közelebb áll hozzánk.
Tudtuk, hogy ez miatt lesznek problémák vagy nehézségek, és meg kell
harcolni a sikerért, de a döntésünk végleges volt. ...Hiszen Tormay
Cécile sok mindenben volt "első" a magyar irodalomban. Ő az egyetlen
magyar írónő, akit Nobel-díjra jelöltek, méghozzá kétszer is, 1936-ban
és 1937-ben, de halála miatt nem kapta meg a kitüntetést. Ő volt a maga
idejében a leghíresebb magyar írónő. Neki jelent meg Magyarországon
először novelláskötete könyvalakban, Apród-szerelem címmel. A magyar
írónők közül az ő műveit fordították le legtöbb nyelvre, pontosan 11-re
(angol, német, olasz, francia, észt, holland, svéd, dán, norvég, finn,
lengyel). Ő maga angolul, németül, olaszul és franciául beszélt. S
végül, de a mi esetünkben talán a legfontosabb indok: Tormay Cécile
ismertette meg Balassagyarmat nevét a világgal, Bujdosó Könyvének
köszönhetően. Emlékezetét fellépéseinken kívül is igyekszünk ápolni:
1995-ben helyezték vissza az emléktáblát a házra, amelyben
balassagyarmati tartózkodása idején lakott, amit 2011-ben mi
koszorúztunk először.
- A társaság jellege és repertoárja is újszerű....
- Célunk az volt, hogy irodalmi társaság
legyünk ugyan, de újítva. Azt szerettük volna, hogy ne csak zártkörű
felolvasások legyenek, mint más társaságok esetében, hanem lépjünk ki a
közönség elé és tudjunk ADNI az embereknek. Friss vérkeringést
szerettünk volna vinni az elfásult erekbe, kidomborítva a hazafiságot.
Megismertetni a kevésbé ismert szerzőket is, így Sajó Sándort, Szatmáry
Istvánt és a többi magyar nemzeti konzervatív írót, akik nincsenek benne
a köztudatban. Ez a nehezebb, de szebb út. Új út, melynek mezsgyéjén
megőrizzük a hagyományokat is.
Nógrádban ahol Balassagyarmaton és az Ipoly mentén húzódó Nógrádi-Front több településén is fegyverrel álltak ellen az ezer éves állam szétszaggatásának, volt idő mikor fegyveres harcok híján leleményességgel szereztek vissza területeket hazánknak. Ennek ékes példája a Népszövetség 1923. április 23-ai döntése értelmében, 1924.
február 15-én a Nógrád megyei Somoskő és Somoskőújfalu Csehszlovákiától
való visszacsatolása Magyarországhoz.
Az 1920-as trianoni békediktátum a
Karancs-Medves-vidéken, Salgótarjántól északra, Somoskő és
Somoskőújfalutól délre húzta meg Magyarország új határát. Tehát a döntés
értelmében Somoskő és Somoskőújfalu is Csehszlovákiához került, a
környék számos, jelentős szén- és bazaltbányájával együtt.
Egy különleges, egészen egyedülálló eset folytán azonban e két falu sorsa ezután kivételesen szerencsés módon alakult.
Dr. Krepuska Géza
Történt ugyanis a következő évben, hogy a
budapesti antant-bizottság egyik angol tagját, amikor (valami
életveszélyes fül- vagy gége-problémával) megbetegedett, a legjobb pesti
szakemberhez, Dr. Krepuska Gézához, a Rókus-kórház fül-orr-gégész
professzorához ajánlották be. Krepuska Géza (1861−1949) pedig nemcsak
hogy Nógrád vármegyében töltötte gyermekkorát, de történetesen éppen
azon fővárosi befektetők közé tartozott, akiknek birtoka volt (egy kis
bányával együtt) Somoskő-Somoskőújfalu környékén, ahol szerény, virágzó
gazdaságot létesített, valamint ahol ásvány- és kőzetgyűjtői
szenvedélyének is hódolhatott. Ezért Krepuskát érthető módon nagyon
megviselte, mikor a tragikus trianoni döntés következtében még személyes
sérelem is érte, hiszen ezáltal „külföldre” került kedves
somoskőújfalui birtoka és kedves ismerősei is…
Visszatérve az antant-bizottság tagjára:
a beteg eljutott Krepuskához, aki sikeresen meggyógyította az angol
tisztet; közben pedig elpanaszolta neki is somoskőújfalui birtoka
elvesztésének sajnálatos történetét, és rábeszélte páciensét, hogy
jöjjön el vele a korábbi birtokra.
Az angol tiszt elfogadta a meghívást és
egy antant-bizottsággal együtt Somoskőújfalura látogatott, ahol
Krepuska, valamint a Rimamurányi Vasmű igazgatója (Lipthay B. Jenő) és
egy jogi szakértő (dr. Auer Pál) kísérték őket körbe a faluban. Ők
javasolták a bizottság tagjainak azt is, hogy próbáljanak meg bárkivel
is szóba elegyedni az utcán szlovákul. Meg is próbálták, és bizony nem
jártak sikerrel, mivel a lakosok közül senki nem tudott szlovákul. Az
antant-bizottság tagjai ekkor döbbentek rá, hogy az elcsatolt település,
melyen járnak, egy színtiszta magyar falu!
A látottak, no meg a korábbi kezelésért
érzett hála, meggyőzték az antant tisztet és társait, hogy az előbb
említett személyek bevonásával tárgyalásokat kezdeményezzenek az
elcsatolt Somoskő és Somoskőújfalu helyzetének felülvizsgálatára.
Amilyen felelőtlenül, indokolatlan és
meggondolatlan hirtelenséggel csatolták el hazánk nagy részét…nos, azzal
szemben e pici területdarabka kérdésének tisztázása viszont annál
tovább tartott. A szakértői vizsgálatok, tárgyalások és jogi procedúrák
évekig elhúzódtak, de ami a lényeg: 1923-ban megszületett a sokak által
elképzelhetetlennek gondolt döntés, miszerint Somoskőt és
Somoskőújfalut, valamint a környékbéli bányákat, 1924. február 15-i
hatállyal, visszacsatolják Magyarországhoz.
Somoskő és Somoskőújfalu települése bár
visszakerült Magyarországhoz, a somoskői vár viszont Csehszlovákia
birtokában maradt. Így állt elő az a hosszú évtizedekig tartó abszurd
helyzet, hogy ha valaki Somoskőről föl akart menni a falu szélső házától
alig ötven méterre lévő várba, annak a legközelebbi határátkelőn át,
hatalmas és nehézkes kerülőt kellett tennie ehhez. Azt viszont sikerült
még elérniük Krepuskáéknak, hogy a többi, korábban magyar tulajdonú,
„csehszlovák oldalon” ragadt bazaltbányákba továbbra is átjárhassanak a
magyar bányászok és vámmentesen szállíthassák Magyarországra a kitermelt
követ – mindezt azzal az ügyes állítással tudták elérni, miszerint
Budapest kövezésére kizárólag a határ túloldalán maradt bányák
bazaltköve alkalmas…
Február 15-én megtörtént Somoskőújfalu,
Somoskő és a Medves-fennsík egy részének ünnepélyes átadása. A
történelem fintora, hogy a hivatalos átadási jegyzőkönyvet a napnak
éppen abban a szakában (délután fél ötkor) írták alá, mint 1920. június
4-én a trianoni békediktátumot…Persze a Trianonban az újonnan létrejött
csehszlovák államnak jutatott 61 631 km2-nyi magyar területhez képest,
ez a kb. 15 km2, amit e két községgel visszaadtak Magyarországnak,
igazán csekélységnek tűnik. Ám e falvak esete mégis szívet melengető, és
a leleményesség, amellyel sikerült visszatérniük, megtanít minket az
ilyen piciny elégtételek s örömök megbecsülésére, és arra, hogy sose
veszítsük el a jövőbe vetett hitünket, amivel akár hihetetlennek tűnő
célokat is elérhetünk…
1999-ben a Somosi Kultúráért Egyesület és a Somoskői Váralja Egyesület
közösen elhatározta, hogy 1924. február 15-ét a „hazatérés napjává”
nyilvánítja, és ezt a napot minden évben közösen megünnepelik Somoskőújfalu központjában a Hazatérés-emlékmű parkjában.
.jpg)
.jpg)
