Budapesten és Genfben jogot
tanult, majd a vármegyei életben kapott feladatokat. 1910-től Nógrád vármegye
aljegyzője, 1913-tól tagja a Nógrád Vármegyei Nemzeti Intézet választmányának
is, e szervezet a magyar nyelv és a hazafias szellem terjesztését és népjóléti
célokat tűzött ki.
Az első világháborúban tartalékos
tisztként vett részt - de többször kapott kitüntetést -, az összeomlás után
embereivel az orosz frontról tért haza. A polgári demokratikus forradalmat nem
fogadta örömmel, amikor hazatért a frontról, így írta le első benyomásait:
Tömegek soha nem látott alakjai mozogtak. Akkor tudtuk meg, hogy itt
bent is felfordult minden, hogy a józanész száműzötté lett, a becsület, a
hűség, a hazaszeretet, a katonai erény lenézett és kigúnyolt ostobasággá vált,
és az őrület terrorja uralkodott a lelkeken.
A Károlyi- és a Berinkey-kormány
pacifizmusa és főként tehetetlensége eleve szembeállította Huszár Aladárt a polgári
forradalommal.
Még a polgári kormány idején,
1919 januárjában városparancsnok, és
aktív vezetője volt azoknak a vasutasoknak, iparosoknak, helyi polgároknak,
akik Balassagyarmatról kiverték a
cseheket ill. kiemelkedően közreműködött a rend fenntartásában.
A Tanácsköztársaság idején ő
bújtatta Tormay Cècile-t,
akinek Bujdosó könyv című könyve a
húszas-harmincas évek afféle félhivatalos álláspontját fogalmazta meg a
forradalmakról.
A vörösterror elől menekülni volt
kénytelen, heteket töltött a Börzsönyben és a Naszályban, de azután hazajön és
feladja magát. Ennek ellenére ekkor nem, csak a Tanácsköztársaság bukásának
napjaiban veszik őrizetbe, de a város széles rétegei is követelték a szabadon
bocsátását a proletárdiktatúra még regnáló direktóriumától, amely végül engedni
volt kénytelen.
1919-től 1932-ig egymást követően
több vármegye főispánja volt,
1932-ben pedig Gömbös javaslatára Budapest
főpolgármestere lett.
Amikor azonban Gömbös - éppen az
ő közreműködésével - igyekezett volna megtörni a főváros autonómiáját, Huszár szembeszállt vele
és lemondott. Utolsó, e pozícióban mondott beszédében az autonómiáért emelt
szót; ő az utolsó választott főpolgármester, mondta, az utána következők
kinevezése már önmagában is sérti az alkotmányosságot. Huszár Aladár bírta Horthy bizalmát, s azt ekkor, 1934-ben sem veszítette
el.
