A háború lezárásának közeledtével az egész Kárpát-medencében baljós, gyilkos szelek lengedeztek. 1000 esztendő vitézségét taposta sárba a proletárok vérgőzös bosszúja, mely a tradíciók legapróbb jeleit is el akarta tüntetni a magyar lelkekből. Ezen időkben 1919 januárjában Nógrád vármegye székhelyén is eljött a szinte elmúlást jelentő pillanat, amikor idegen csizmáktól retteghetett a magyar. Az egész Felvidéken kisebb ellenállásokat leszámítva végigmenetelő cseh légiók sajátjukká akarták tenni Balassagyarmatot is. Mellesleg nem ez lett volna a végállomás, ahogy azt sok korabeli térkép és visszaemlékezés is bizonyítja. A Hatvan, Gyöngyös, Miskolc vonalig akarták kitolni határaikat a csehek.
Balassagyarmaton ezen vészjós időkben sikerült félrerakni a politikai és társadalmi rétegek közti ellenfeszüléseket. Sikerült a haza érdekében a vörös posztókat és kitűzőket eldobni és nemzeti színre cserélni. A város már egy bő hét után jelét adta annak, hogy Palócország Fővárosában nem fognak törött gerinccel aszisztálni az Ipoly völgy sárba tiprásához. Legelőször a város vasutasai érezték az új ország „jótékony” hatásait. Hozzáértő cseh alkalmazottak híján a nógrádi vasutasokat kényszerítették szolgálatba, néha botozás és fenyítések árán is. Emellett a közigazgatás sem akart fejet hajtani az idegen járomba. A vármegyeházán postások, vámosok, tanárok, orvosok, vasutasok és közalkalmazottak százai fogadták meg, hogy nem tesznek esküt a cseh impériumnak. Talán ez a hazafias, feltüzelt gyűlés volt az egyik legfontosabb kiváltója az igazi magyaros ellenállásnak.
A város polgársága és vasutasai is tucatjával, százával rejtették el korábban az eldobált fegyvereket. Ennek tudatában léptek kapcsolatba a városból Magyarnándorba visszavonult katonasággal. Kérve őket a beavatkozásra melyet, kormány szinten tiltottak. Viszont vezetőjük Vizy Zsigmond és a legénység is feltüzelve szándékozott odaütni a cseheknek. Vizy vezetésével szinte az egész Ipoly-völgy mozgósítva lett Rétságtól Litkéig.
 |
| Vizy Zsigmond |
A 16-os és 38-as honvédek hajnali rajtaütése nagy riadalmat okozott a cseh légionáriusok körében. A katonák a csehek megadási jelének megörülve rohantak a laktanya átvételére amikor váratlan és aljas gépfegyvertűz fogadta őket. Ezután a lelkében megtört honvéd egységek visszavonultak a városból.
Kisebb szerencsével már ekkor magyar kézre kerülhetett volna Balassagyarmat. A nap további részében a postásoktól a vámosokig bezárólag az egész polgárság, a város apraja nagyja megértette, hogy helyt kell állni ha meg akarnak szabadulni az idegen igától. Polgárőr csoportok járőröztek a város határában és utcáin. Nem hagyhatták hogy akár egyetlen cseh katona is elhagyja a várost vagy oda belépjen. A laktanyát folyamatosan tűz alatt tartották a gyarmatiak. A gimnázium épületéből még a diákok is lőtték az országhódítókat. Ennek meglett az eredménye mert a csehek elhitték, hogy a városban a magyar honvédség uralkodik. A délután folyamán megérkezett az erősítés az Iglói géppuskások személyében. Az ő rohamukra már szinte ellenállás nélkül letette fegyverét a fogságba esett 78 cseh légionárius. Eközben az Ipoly teljes bal partjáról (Dejtár, Drégelypalánk, Őrhalom, Szécsény, Ipolytarnóc, Litke, Rapp)kiverték a helyiek és a honvédek a cseheket. Ipolytarnócon a veterán határvadász tisztek kisiskolásokkal együtt rontottak rá a csehekre. Dejtáron a polgárőrségen és a vasutasokon kívül közel száz falusi ragadott kaszát, hogy megvédje szülőföldjét.
Január 31-én már tömve volt Balassagyarmat katonasággal, a 16-os és 38-as honvédek mellett a városban állomásoztak székely bakák is, akiket ha ráeresztettek volna a csehekre talán ma szabad lenne az egész Felvidék, mivel Losoncon a cseh katonaság már fűtött vagonokban várta a visszavonulást.
1998-ban városi ünneppé nyilvánította a képviselő testület január 29-ét. Majd 2005-ben törvényi szinten is megkapta Balassagyarmat a Legbátrabb Város - Civitas Fortissima elnevezést.
A hazaszeretet igazi példájaként, pedig az egyik hős halott Czakó Balázs szavait idézzük fel halottaságyáról:
"Tessék tudatni szüleimmel, hogy őket nagyon szerettem, de az édes magyar hazámat még jobban szerettem."
Ha a Károlyi éra vörös bitangjaiba csak negyed annyi hazaszeretet szorult volna mint akár egy-egy gyarmati vagy ludányhalászi kisdiákba akkor ma Balassagyarmat helyett Brassó és Trencsény lenne Magyarország egyik határvárosa.
Dobrocsi Lénárd
