A polgárság szerepe a harcokban

A legbátrabb város polgárainak tettei:

A reggeli támadás sikertelenségének híre futó­tűz­ként terjedt el a városban, a város elöljáróságának kérésére, aki csak tehette sie­tett a városháza elé, ahol a még meg nem szervezett polgárságot dr. Huszár Ala­dár vármegyei II. főjegyző megszervezte, csoportokba osztotta, fegyverekkel lát­ta el és őrségekre küldte. Dr. Somló József ugyanis, (a nemzeti tanács elnöke) a kora reggeli órákban találkozott Pongrácz Györggyel és Huszár Aladárral, s ő ma­ga kérte, hogy a megyei hatóságok vegyék át az intézkedést. Pongrácz fő­je­gy­ző erre Huszárt a városházára küldte, ő maga pedig a megyeházára ment. Dr. Somló a városházáról buzdító beszédet intézett az ott egybegyűlt pol­gár­ság­hoz, s a harc tartamára dr. Huszár Aladárt ajánlotta városparancsnokul. Így té­te­tett le a város sorsa Huszár Aladár kezébe, aki minden erejével igyekezett is fe­ladatának megfelelni. A vállalkozó polgárságot csoportokba osztotta, élükre tar­talékos tiszteket állított.
Voltak azonban többen, akik minden beosztás nél­kül, kinek milyen fegyvere volt, cirkálni kezdtek; az Ipoly felé mentek, figyelték a hidakat, vagy elállták a laktanya felé vezető utakat.

Nem egy helyen melegedőket, őrszobákat állítottak fel. Így pl. Tary Dezső la­ká­sán rendezett be őrszobát, ahol az őrségre induló fegyveres polgárságot me­leg étellel is ellátta. A sok őrségre induló fegyveres polgár közül csak egy­né­hány­nak a neve álljon itt és éljen bennük azoknak a neve is, akiket itt fel nem so­rol­hatunk. (Dobó József, Balás Géza, dr. Mikó Pál tanárok, Gáthy János ál­lam­pénz­tári igazgató, Gellén Olivér árvaszéki helyettes elnök, Boldizsár Pál városi pénz­táros, Mészáros János vármegyei számtiszt, Baumann Miklós mérnök, Márk Gábor orvos, Svirbélyi Lajos városi jegyző, Szepesi István és fia, Benkő Osz­kár hadnagy, Balla Mihály építész, Szegő Lajos építész, Schlégel kertész, Sas­kó testvérek, Gebhardt Mátyás asztalos, Schummer István gépkocsivezető, Bo­do­nyi Béla géplakatos, Balás Antal, Koltay Zoltán, Heinrich István diákok, Ke­lemen Zoltán törvényszéki iroda-főigazgató, Farkas Gyula irodafőtiszt, Hor­váth Rezső járásbírósági irodaigazgató, Platthy Lajos kezelő, Babka János és Reu­csán Pál törvényszéki altisztek, azonkívül Kubinszky János irodafőtiszt, aki Ke­lemen Zoltánnal együtt az iglóiak támadásában is részt vett több polgárral együtt, valamint a vasutasság, most már jóval nagyobb számban, a postások, s még nagyon sokan.)

Nézzük most az egyes polgári csoportokat.

Egy csoport polgár (vasutasok, postások, katonaruhás polgárok) reggel 8 óra táj­ban a temetők alján cirkált. A Springa domb táján jártak, mikor vonat érkezett Lo­sonc felől. Ez volt az a személyvonat, amelyet a szolgálatba kényszerített Bi­ha­ri és Halmos vasutasok hoztak már vissza. Ez a vonat a polgárság pus­ka­tü­zé­be került, de a csehek is lőtték a laktanyából, s így kénytelen volt a nyílt pályán meg­állni. Az utasok közül sokan leszálltak, többek között csehek is, akik a te­me­tők alatt igyekeztek a városba jutni. A temetőknél lévő lankás dombok kö­zött azonban újabb fegyveres polgárcsapatra bukkantak, s menekülni voltak kény­telenek, mert a polgárság sortüzet adott le rájuk.

Egy másik csoport az evangélikus templom táján gyülekezett a kora reggeli órák­ban. Még sötétes volt, hideg ólmos eső szemerkézett, a kezek alig tudták tar­tani a fegyvert. Ebben a csoportban két Mollináry baka is volt, s később ide csat­lakozott négy vasutas is. Lehettek tizenöten. Ez a csapat azért állta el a Nagy Mi­hály utcát, hogy a cseheknek a Nagyhíd felé való esetleges kitörését tőle tel­he­tőleg megakadályozza. Amint a csoport tagjai várakozva álltak, hir­te­len kö­zöt­tük termett egy Herkules termetű cseh katona. Valahonnan a városból jött. A cso­portot (Szegő Lajos, két Kapos, Gebhardt Mátyás, stb.) szétlökte, majd vad fu­tással igyekezett a laktanya felé. Gebhardt állt talpra először, s utána lőtt a cse­hnek, el is találta, s az elbődülve ugrott be dr. Bogdán orvos udvarára, ahol ké­­sőbb elfogták. Amikor még a csoport a nem várt esemény hatása alatt ál­lott, az evangélikus templom felől sietve jött a fegyvertelen Bodonyi Béla, s azt a hírt hozta, hogy a Nagyhíd felől cseh járőr közeledik. Derék polgáraink azon­nal át­­látták a helyzetet; ennek a járőrnek nem szabad bejutni a laktanyába, nem sza­bad hírt vinnie arról, hogy a városban már nincsen számottevő ka­to­na­ság. Elébe men­tek a járőrnek a Tó utca felé, s amint az első cseh felbukkant, a cso­port sor­tüzet adott a járőrre. Egy cseh sebesülten, jajveszékelve maradt a föl­dön, a töb­bi elmenekült. A mieink üldözőbe vették a menekülőket, s mialatt ez tör­tént, Bo­donyi a sebesült csehet lefegyverezte. A sebesült katona jaj­ve­szé­ke­lé­sé­re töb­ben orvosért szaladtak, később a csehet kórházba vitték.

Derék pénzügyőreink is kivették részüket a harcból. Ők a cseh megszállás alatt is megtartották fegyvereiket. Már a hajnali támadáskor kilopózkodtak az ál­lomás felé, s ott lőtték az emeletről tüzelő gépfegyvert. Parancsnokuk, Trucza fő­szemlész két foglyot is ejtett. Később polgári egyénekkel együtt a Nagyhídnál ál­lottak őrt.

Egész délelőtt folyamán puskatüzelés folyt a laktanya ellen. A polgárság érez­te, hogy a laktanyába szorult cseheket valami módon abban a hiszemben kell tar­tani, hogy a katonaság újból megérkezett, s innen is, onnan is, még a ház­te­tők­ről is puskázták a laktanyát. A gimnáziumból lőttek a legtöbben. Diákok, ren­d­őrök, polgárok, postások, vasutasok.

Sikerült azt a látszatot kelteni, hogy fegyveres alakultok egységesen és terv sze­rint működnek, mert bár a csehek ahhoz elég merészek voltak, hogy kisebb cso­portokban kiálltak a laktanya kapuja elé, s onnan lövöldöztek, de másrészt annyi­ra megfélemlettek, hogy az emeleti folyosóra még a legszükségesebb dol­ga­ik elvégzésére sem mertek kijönni. Egyébként is a kórházba került sebesült had­nagy elbeszélése szerint az volt a tervük, hogy a szürkület beálltakor ki­tör­nek a laktanyából és elhagyják a várost.

Részlet Sulacsik(Antal) Zoltán: A Balassagyarmati csehkiverés története című könyvéből.